Parlagon hever Schmitt Pál több milliós zongorája
Már csak dísztárgyként funkcionál az a zongora, amit Schmitt Pál köztársasági elnöksége idején, leginkább neki vásároltak a Sándor-palotába - írja a Blikk.
Már csak dísztárgyként funkcionál az a zongora, amit Schmitt Pál köztársasági elnöksége idején, leginkább neki vásároltak a Sándor-palotába - írja a Blikk.
Ravasz László bíró felmentésénél sem az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének, sem Áder János köztársasági elnöknek nem volt mérlegelési joga - válaszolta az OBH vasárnap az MTI kérdésére.
Felmentette Áder János köztársasági elnök azt a Csongrád megyei bírót, aki tavaly súlyos kritikával illette a bírói szervezetet, ezért a bíróság fegyelmi eljárást indított ellene, és felmentését kezdeményezte - írta az Origo hírportál.
Ma avatják fel Mádl Ferenc néhai köztársasági elnök síremlékét a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.
A gyűlölet nem ma keletkezett – ezt mondta a Népszabadságnak Schweitzer József nyugalmazott főrabbi, aki megerősítette a lapnak, hogy Áder János köztársasági elnök ellátogatott hozzá.
Áder egy rendkívül profi, sőt tehetséges politikusnak látszik, aki lojalitásának megkérdőjeleződése nélkül kezdte el felépíteni egy, a NER-ből mégis egy kicsit kilógó politikus imázsát - írja a Véleményvezér legfrissebb blogbejegyzésében.
Három törvényt dobott vissza Áder János köztársasági elnök a beiktatása óta. Ezzel máris elért annyit, hogy például nem tűnik aránytévesztésnek simán csak elnöknek nevezni ahelyett, hogy ki kéne találni az ezredik szinonimát az ölebre.
Navracsics Tibor igazságügy-miniszterként örül annak, ha a jogbiztonságot erősítő lépések történnek Magyarországon – így reagált a közigazgatási és igazságügyi tárca vezetője szerdán az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arra, hogy az államfő ismét visszaküldött megfontolásra két, a múlt héten megszavazott törvényt a parlamentnek.
Megfontolásra visszaküldött két, a múlt héten megszavazott törvényt a parlamentnek Áder János államfő. A médiatörvénnyel együtt így eddig három törvény ellen emelt kifogást.
Ki a legnagylelkűbb parlamenti képviselő? Észreveszi-e az utca emberét Rogán Antal? Mennyit dolgoznak a választott politikusaink? Mit gondolnak a kormánypártiak a hajléktalanüldözésről? A legbeavatottabbat, a parlamenti irodaház mellett Fedél Nélkült áruló Sütő Kálmánt, az utca Török Gáborát kérdeztük a politikusaink kulisszatitkairól. És végül arra is fény derül, hogyan került egy volt SZDSZ-es alapember, Kuncze Gábor egykori híve az utcára.
A Fidesz parlamenti frakciója oda fog figyelni Áder János államfő törvényalkotást érintő érveire - jelentette ki a kormánypárti képviselőcsoport vezetője hétfőn újságírói kérdésre válaszolva.
A trianoni döntés egy minden ízében igazságtalan, a vesztes és a győztes népek számára is megalázó helyzetet teremtő békediktátum - írta a nemzeti összetartozás napjára kiadott elnöki nyilatkozatában az államfő. Áder János, aki kijelentette, hogy az ebből adódó veszteség és a fájdalom mindörökre a miénk marad, azt is hangsúlyozta, hogy az összetartozás érzése nem táplálkozhat másból, mint az egymásért viselt felelősség felismeréséből és vállalásából.
Újraindult hétfőn a Köztársasági Elnöki Hivatal Schmitt Pál lemondása óta szüneteltetett honlapja. A keh.hu című főoldalon a rendszerváltozás utáni valamennyi államfő portréja látható Áder János köztársasági elnök arcképe mellett.
Áder Jánossal, a magyarországi helyzettel, a médiatörvénnyel, Orbán Viktorral és a kétéves Orbán-kormánnyal foglalkoznak a német lapok, a cseheket pedig Robert Fico és Orbán kapcsolata foglalkoztatja. Szemle.
Lassan el kell hagynia Schmitt Pálnak a Béla király úti államfői rezidenciát, ugyanis április végén arról állapodott meg az utódjául választott Áder Jánossal, hogy körülbelül egy hónap múlva átadja a luxusrezidenciát - írja a Blikk.
Szülővárosa díszpolgárává választotta Áder János köztársasági elnököt a csornai képviselő-testület; a keddi döntésről pénteki számában írt a megyei napilap.
Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz a kohéziós alapok jövőjéről tartandó mai bukaresti tanácskozáson, a szlovák külügyminiszter pedig Budapestre látogat, hogy Martonyi Jánossal egyeztessen. Áder Jánosnak Bécsben lesz ma dolga, ez lesz az első hivatalos külföldi útja köztársasági elnökként május 10-i beiktatása óta.
Nyilvánosságra hozta vagyonnyilatkozatát Áder János köztársasági elnök pénteken.
Az önbecsülésükben támadta meg a magyarokat a Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbit ért keddi inzultus a köztársasági elnök szerint. Áder János így fogalmaz az ország polgáraihoz írt nyílt levelében, amelyet szerdán ismertetett újságírók előtt, a Sándor-palotában.
A magyar-osztrák kapcsolatokról, európai és magyar belpolitikai kérdésekről is szó esett Áder János köztársasági elnök első külföldi látogatásán pénteken Bécsben, ahol a magyar államfő Heinz Fischer osztrák elnökkel folytatott tárgyalásokat. Az osztrák államfő nem mulasztotta el megemlíteni Áder Jánosnak a banki tranzakciós adó témáját.